Kék Bársony - Blue Velvet (1986)

Január 20-án volt David Lynch 65 éves, ez alkalomból az egyik közeli mozi "születésnapi ajándékként" egy alkalommal levetítette ezt a filmecskét - melyet egyébként a rendező egyik legjobb filmjeként tartanak számon.

 

 

Mikor megnéztem ezt a filmet, utána azt kérdeztem magamtól, vajon mennyire tudtam megérteni a művet? Erre kétszeri nézés után is csak azt tudom válaszolni: Vagy nagyon, vagy csupán igen csekély mértékben. A film valószínűleg sokkal többrétű, mint tűnik elsőre, másodjára, sokadjára. Adott egy szimpatikus úriember, aki mikor meglátogatja édesapját a kórházban, hazafele úton egy kis réten talál egy emberi fület. Természetesen rögtön a rendőrséghez fordul, és mivel a nyomozó nem messze lakik tőlük, később egy este meglátogatja, és ekkor találkozik a rendőr lányával is, akivel rögtön szoros barátság alakul ki, vagyis talán több is ez, mint barátság. A lány véletlenül otthon hallotta, hogy apja egy szintén a környéken lakó énekesnő, Dorothy Vallens nevét említi. Jeffrey elhatározza, hogy kis magánakciót is indít, hogy segítsen felgöngyölíteni az ügyet: Belopózik a hölgy lakásába, hogy megfigyelje őt. Olyan világgal találja szemben magát, amilyennel sosem akart találkozni. Az énekesnő férjét és kisfiát elrabolták, s elrablójuk rettegésben tartja őt is, állandó fenyegetőzésével. Dorothy – valószínűleg a lelki és testi megrázkódtatások miatt – az őrültség tüneteit hordozza. Jeffrey többször is találkozik a nővel, s egy ilyen találkozás alkalmával ő is belecsöppen ebbe az őrült világba, az alvilági emberek sötét világába. S ott nem látják szívesen. Pláne, mikor megtudják, hogy mit keres.
 A szép színészi játékoknak és a jó rendezésnek köszönhetően remekül kiérződik a film borzongató hangulata, s Lynch nevéhez híven rengeteg kérdőjel marad az emberben, az igazi miértek, a történet főbb háttérszálai nincsenek megmagyarázva. Ellenben kicsit zavaró, hogy a szereplők több szinte magától értetődő dolgot is megmagyaráznak, ettől érdekes hiányérzetünk lesz, kicsit megbillen a mérleg, hogy ha ezeket megmagyarázza, akkor azokat miért nem. Ám gyanítom, hogy ez nem a véletlen műve, a rendező szándékosan akarta, hogy ez bosszantson minket. :-)

Összességében nagyon jól eltalált film, bátran ajánlom mindenkinek, nem csak egyszeri, de többszöri megnézésre is!
7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://megegykisfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr122618527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sokaar 2011.01.28. 00:11:29

Tényleg jól film;)
Furcsa egy rendezői "eszköz" ez a túlmagyarázgatós dolog...van aki nagyon jól tud vele játszani:)
süti beállítások módosítása