XXI. századi Tíz kicsi néger

Ki szereti Agatha Christiet? Kezeket fel! A fiatalabbak kedvéért: Régebben, valamikor az ősidőkben a tinik az ő regényeiben találkoztak először erőszakos halálesetekkel, rejtélyes gyilkosságokkal, őrült sorozatgyilkosokkal. Persze ma már minden 13 éves kívülről fújja a Fűrész-sorozat összes részének szövegkönyvét, az ilyen antik darabokat pedig dobják a földre, semmi csonkítás, vérfürdő, hát mi ez már.. Nos, úgy tűnik, 2004-ben a „tengerentúlon” a Retro-hullám arra sarkalta Renny Harlin rendezőt, hogy visszanyúljon a gyökerekhez. Vagy egyszerűen csak mély ötlethiányban szenvedett… 

Mindhunters – Egy gyilkos agya (2004)

Aki olvasta a fent említett könyvet, annak ez a film semmi meglepetést nem fog okozni. Adott egy csapat FBI-kadét, akiket kiképzésre küldenek egy elhagyatott katonai bázisra. Megérkezésük másnapjának reggelén azonban egyiküket meggyilkolják. Ezután meghatározott időközönként újabb és újabb társuk távozik az élők sorából, melyek pontos idejét és módját a gyilkos mindig előre jelzi. Érdekes módon mindannyian saját szenvedélyük áldozatai lesznek. Tehát a gyilkos tökéletesen ismeri őket, a szokásaikat. A probléma csak az, hogy ők is mindannyian profilelemzőnek tanulnak, vagyis az ő feladatuk lenne megfejteni a gyilkos személyiségét. Ahogy egyre szűkül a kör, egyre biztosabb, hogy a gyilkos közülük való. De vajon ki lehet?

Sajnálatos módon a szemfülesebb nézők a film felénél már tudják, hogy ki az. A kevésbé szemfülesek pedig csak erősen sejtik (ám ez annyira feltűnő, hogy szerintem akár még direkt is lehet). Mondjuk szerencsére ez nálam annyira nem vett le a film értékéből, jót szórakoztam így is rajta. A csapdák szerintem kifejezetten jók lettek. Még mielőtt bekövetkezne a baj, már tudjuk, hogy mi lesz, de mégis várjuk, hogy ez hogy fog megtörténni, és hogy az hogy fog kinézni. Ha már kinézet, hát igen, egy eléggé low-budget filmről beszélünk, így a maszkírozások, trükkök nem fognak minket ámulatba ejteni, plusz szerintem picit nagy lett a kontraszt az egyes jelenetek látványbeli kidolgozása között(ami azért néhol eléggé zavaró tud lenni).Nem vagyok nagy „látványhajhász”, elég sok láthatóan alacsony költségvetésű, kevésbé (vagy nagyon nem) részletesen kidolgozott látványvilágú filmet szeretek, de itt kifejezetten hiányérzetem volt.

Összességében olyan, mint egy mostani ABBA-feldolgozás. Jó alapból nagyon rosszat nem lehet kihozni, viszont újdonság nincs benne, csak új máz van rajta. Az eredetit a hibáival együtt szeretjük, de ha már hozzányúltak, akkor a hibákon javíthattak volna.
5,5/10

Stephen King: Rose Red/ A rózsa vére (2002)

Nem tudom, hogy vagytok vele de én imádom a horror minden válfaját, lehet az film vagy egy könyv, bármi, ami kicsit is növeli az adrenalint. Aki kicsit is tudja, mire gondolok, az azt is tudja, hogy nem kerülhetjük ki ebben Stephen King munkásságait sem. Elolvasni a műveit kiváló szórakozást nyújthat minden kedves borzongani vágyó embernek, ami a műveiből készült filmekről nem igazán mondható el. De ez csak a szubjektív álláspontom. Mindenki az egekbe dicsőíti a Ragyogást de azt a filmet is csak Jack Nicholson tehetséges színészi játéka mentette meg a teljes pusztulattól. Mondhat nekem bárki bármit az a film az én szemszögemből nézve semmi a regényhez képest. De úgy érzem a legtöbb King művel ugyanígy jártak el...sajna. Akadnak persze kivételek is, mint például A rózsa vére című alkotás. Hiába keresitek a könyvespolcon ez nem jelent meg tudtommal regényként! Itt csak a forgató könyvet írta, külön kérésre King. A film folytatása (Ellen Rimbauer naplója), ami a történet előzménye megjelent írásos formában is. Majd erről a műről is írok nektek valamit egyszer!

Kreatív szakkör indul!

Ingyenes kreatív szakkör indul, szeretethiányos/lelki sérült fiatalok számára, akik nem tudják, mit kezdjenek magukkal szabadidejükben, és unják a ValóVilágot. Kötetlen órára járás, jó társaság. Mindenki csak hozott anyagból dolgozhat!
Az órákat tartja: May Dove Canady

Kék Bársony - Blue Velvet (1986)

Január 20-án volt David Lynch 65 éves, ez alkalomból az egyik közeli mozi "születésnapi ajándékként" egy alkalommal levetítette ezt a filmecskét - melyet egyébként a rendező egyik legjobb filmjeként tartanak számon.

 

Anyai szeretet…♥

Az anyai szeretet az alapja a legerősebb emberi kapcsolatnak, akár túlmutathat az élethez való ragaszkodáson is. Egy édesanya célja gyermekét a lehető legjobb körülmények között felnevelni a saját két kezével, amiért bármilyen áldozatra képes. Viszont ez a kötődés avval a veszéllyel is jár, hogy ha egyszer megszakad mérhetetlen űrt és fájdalmat hagy maga után, amit feldolgozni nem lehet, meg kell próbálni együtt élni vele, viszont ha ez nem sikerül elemészt az őrület. Evvel a kis bevezetővel szerettem volna kezdeni az Inside című francia gorehorrorról szóló rövidke bejegyzésem, mivel ez a film mindig eszembe jutatja, hogy én mennyire szeretem az Anyukám és ő mennyire szeret engem.

 

Megint a gyerekek…

Számtalanszor halljuk mindenfelől, hogy mennyi és még mennyi probléma van a felnövekvő generációval. Nem ismerve a határokat nagyon sok morálisan kétségbeejtő dologra képesek a mai fiatalok...talán látjuk is…vagy épp a tv mesél ezekről az esetekről. Megannyi indokot találhatunk, de talán a legérthetőbb az összes közül az adott családi körülmények milyensége, bár ez se egy kielégítő válasz. Az Eden lake című film pont néhány ilyen problémás fiatal rémtetteit mutatja be meglehetősen nyers és brutális módon…de hát thrillertől, aminek címe után oda van biggyesztve, hogy UK  ennyit el is várunk.

 

Jampecélet

’60-as évek, Amerika, szabadság, függetlenség, kóla, sör, cigi, szexuális forradalom, vidámság. Az amerikai tinik élete kész álom, megvan mindenük, amire szükségük van. Legalábbis a filmek ezt mutatják. Némelyik.

Quasimodo torony nélkül

Szeretem Anthony Hopkinst. Mint sokan mások, leginkább én is Hannibal Lecter Doktorral azonosítom, elvégre az ő alakjában találkoztam vele először. Bár kevésbé ismerem, de kifejezetten szeretem David Lynch-t. Egy filmje sem olyan, ami mellett szó nélkül el lehetne menni, mindegyik napokig leköti az ember fiát. Ez a két név elég volt ahhoz, hogy izgatottan várjam, pontosan mi lehet az Elefántember története.

Gyerekek…gonosz kisgyerekek…

A kislurkók általában idegesítőek és rosszak, csak a baj van velük…ritkán, azért tudnak jók is lenni, de az csak a megfelelő fegyelmezési módszerek miatt van. Na itt a The Children című filmecskében, ami itthon a Véres Karácsonyt kapta megnevezésként nem az utóbbiról van szó. Amint láthatjuk a magyar cím nem teljesen tükrözi az eredetit, de legalább sok mindenről árulkodik…na de csak kezdjük az elején.

 

Scott Pilgrim vs. the world - Scott Pilgrim a világ ellen (2010)

Sziasztok! Én leszek eme blog harmadik írója! Én leszek a mókamester így próbálok majd összeállítani nektek pár vérszegényebb filmmenüt… is. Szokás mondani, ha sok a pálesz a gyomrodba tunkold fel valamivel! Nah én leszek az a valami! :) Ez nem azt jelenti, hogy nem fogok írni nehezebben megemészthető filmekről vagy, hogy a drága kedves barátaim Sokaar nagyúr vagy Feriluce kevésbé viccesek. Arra célzok, hogy próbálok majd több kevesebb poént belecsempészni az írásaimba! Hozzá kell tennem a leírtak a saját nézőpontomat fogják mutatni, így nem feltétlenül fog egyezni mások véleményével és  azt is meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok hivatásos kritikus illetve írói tapasztalattal sem rendelkezem!Ezek tudatában olvasd az én posztjaimat!  Nah de elég is legyen rólam úgy is meg fogtok majd ismerni!

Funny Games U.S.(2007)

A Funny Games 2007es amerikai változatát szeretném bemutatni, hisz ez a film Haneke, osztrák író és rendező 1997es alkotásának remakeje. Ebben az amerikai (low-budget) thrillerben olyan sztárokat láthatunk Naomi Watts, Tim Roth vagy Micheal Pitt.

 

Halott, de élvezi(k)...

A következő kis bejegyzésemben egy 2008as 101 perces horror filmről beszélnék, melynek írója Trent Haaga:

 

Ópium - Egy elmebeteg nő naplója (2007)

Mostanában sokan, sokat beszélgetnek arról, hogy a magyar filmipar haldoklik. Igazából a magyaroknak nincs is nagy igénye arra, hogy jó magyar filmeket nézzenek. Évente 3-4 magyar film jelenik meg, amit a média felkap, ezek közül jó, ha 1 megéli azt, hogy évek múlva is emlékeznek rá. Az underground mozizásnak pedig egyszerűen nincs hagyománya kis hazánkban, őszintén szólva se pénz, se igény nincs ilyen filmekre. Pedig tudunk mi ilyet is. Nem is akárhogy..

The Human Centipede - Az emberi százlábú (2009)

 

 
Annak idején hatalmas várakozás övezte ezt a filmet: "Minden idők legbetegebb filmje" ; "Meghánytatta az amerikai mozilátogatókat a Mengele ihlette horrorfilm" ... és még sorolhatnám a róla írt cikkek címeit. Szóval, már a trailer megjelenése idején fel lett jegyezve, hogy ez megnézendő. Aztán úgy el is felejtődött. Vagyis, nem felejtődött el, néha eszembe jutott, de a lekesedés alább hagyott. Aztán a baráti társaságban elkezdték mondogatni, hogy így meg úgy az Emberi százlábú, hát,akkor nagy várakozással betettem a lejátszóba...

Buried (2010)

 
Nézelődtem a tavalyi filmes termések között, mit lenne érdemes megnézni, erről a filmről azt írták, hogy 2010 egyik legjobb thrillerje, amit mindenkinek látnia kell.. Hát én úgy voltam vele, hogy akkor ezt megnézzük, amint tudjuk....

Boldog családi életképek...

A következő posztomban két filmet szeretnék ismertetni, összehasonlítani…párhuzamot vonni. Hasonló témát dolgoznak fel ezek filmek…kicsit más szemszögből…más megvilágításból.

Pathology - Boncasztal (2008)

Mielőtt megnéztem, olvastam róla egy kritikát, de igazából annyira már nem emlékeztem, miket írtak róla, mindenesetre nem nagyon dícsérték, de mivel írták, hogy szigorúan szellemmentes, így elkezdett érdekelni (tudjátok, szeretem, ha lehetőleg egy manusz addig mozog, ameddig még nincs rajta az élettel össze nem egyezhető sérülések tömkelege és az olyan fizkiai dolgok, mint pölö egy fal még akadályt jelentenek neki..)

Még egy kis.. bemutatkozó

Ez az első blogbejegyzésem az első blogomon. Ezidáig nem voltam híve a blogolásnak, mert mi az, hogy valaki itt teljesíti ki önmagát? Szerintem az életnek annyi kis helye van, ahol meg lehetne magunkat önmegvalósítani.. Miért pont azzal kéne, hogy leírom, mi volt ma velem? Majd ha valaki rákérdez, h "mizu?", elmondom. De ország-világnak nem.. Ez a blog nem is nagyon azért jött létre. Első -és valószínűleg egyetlen- blogom nem is azért készült, hogy mindenki megtudhassa a világban, hogyan ettem ma borsólevest.. Itt inkább filmélményeimet szeretném megosztani a kis-nagy közönséggel.